Szembetűnő volta ellenére, az ékszer nem csak legszemélyesebb, de egyike a legintimebb tárgyainknak is. Hiszen napjainkban nem a társadalmi hovatartozás jelvényeként szolgál, hanem elsősorban bensőséges hangulatunkat kifejező, ékítő eszközként. Túl az esztétikai kívánalmon, elsődleges célja, hogy beszédes legyen, azaz bizonyos üzeneteket közvetítsen környezetünk számára. Vagyis: kommunikációra alkalmas objekt. E szerepét egyfajta jelzésrendszer hozza „működésbe”. Jermakov Katalin munkái maradéktalanul testesítik meg ezt az elvárást. Figyelmesen szemlélve karkötőit, gyűrűit, fülbevalóit, nyakdíszeit – csodákkal szembesülünk. A koherencia- és az ebből fakadó harmónia csodájával, noha a művész erőteljes kontrasztokra építi fel szinte valamennyi darabját. Hasonlóan ahhoz, ahogy Bartók ismert művének második tételében; a noktürn zenéjében a hegedű és a klarinét szólama egymás tükörképeként, szimmetrikusan rajzolódik ki. A jellemzően masszív, ám mégis finoman lágy és strukturálisan felépített ezüstjei, világos példái annak, hogy a vizuális nyelv minden más kommunikációs eszköznél hatékonyabban tudja közvetíteni érzéseinket, gondolatainkat. A vizuális kommunikáció egyetemes és nemzetközi: nem ismeri a nyelv, a szókincs, vagy akár műveltségünk korlátait. Jermakov már pályája kezdetén felismerte, hogy a tárgyi művészet – hasonlóan a képzőművészethez – a látás nyelvének legmagasabb foka, ezért felbecsülhetetlen eszköze a nevelésnek is. Hittel vallja, hogy ebben rejlik a bizonyosság, és ennek jegyében oktatja tanítványait is. Ékszerei tehát nem önmagukért, hanem valami általuk hordozott tartalom sejtetőjeként fontosak.

Jó példa rá az ikergyűrű, amely eredendően középkori „találmány”, de valójában a reneszánszkorban terjedt el. Mégis, az ő kreációi egészen mások, mint 15-16. századbéli elődei. Ötletesebbek, játékosabbak és többi ékszeréhez hasonlóan, variálhatóságukkal mintegy alkotótárssá avatják tulajdonosukat. Feliratos gyűrűi szintén a régmúlt példáinak újrafogalmazása. A körszimbólum – akár a mítoszokban, a tibeti szerzetesek által rajzolt mandalákban, vagy a korai asztronómusok szférikus elképzeléseiben jelenik is meg – mindannyiszor az élet egyetlen, legalapvetőbb vonatkozására;- annak végső teljességére utal. Jermakov írásos körei, azaz feliratos gyűrűi sem akarnak mást inspirálni, mint egykori elődei, mégis; megkérdőjelezhetetlenül a mához szólnak. Figyelemreméltóak az egymáshoz tartozó ékszerféleségek is, melyek nem a hagyományos „garnitúra” fogalmához kötődnek. A gyűrűhöz „illő” fülbevaló pár, vagy karkötő tartalmi és formai összhangjával, önmagában is hordozhat üzenetet. Együttes viselésük azonban azt eredményezi, hogy összességükben más közölnivalót közvetítenek.  A kontrasztok ezúttal is kiemelt szerephez jutnak. Pozitív-negatív formák, felületek és színek, a vertikális és horizontális vonalakból álló díszítőmotívumok, a fekete ébenfa és fehér ezüst játékos kombinációi, soha sem öncélúak. Mindegyike a klasszikus férfi-nő kapcsolatra, a világ polaritására, a végletek közötti egységre, egyensúlyra utaló alkalmazások. Ha birtokolni szeretnénk valamelyik Jermakov-féle ékszert, azt gondoljuk, hogy mi választjuk ki őt. Pedig a tárgy teszi ezt velünk. Így válik szerves részünkké, és mintegy összeforrva egyéniségünkkel, közli a kívülállóval, hogy milyenek is vagyunk…

Zoltán Tamás