Jermakov Katalin ékszertervező műhelyében remekül megférnek az egymással kiáltó ellentétben lévő tárgyak.

A helyiség egyik felében a fém megmunkálására alkalmas gépek várakoznak, a másik felében vitrinbe rendezve a munka eredményei: különleges gyűrűk, láncok sorakoznak. Katalin által készített ékszerek is kontrasztosak: fekete és fehér, fa és fém, homorú és domború, kemény és lágy. Páros gyűrűi kiegészítik egymást ikergyűrűi pedig összecsúsztathatók, ám külön-külön is viselhetők. Meghökkentő ujjközgyűrűiből hol égővörös tollak állnak ki, hol a természetet jelképező, két lap közé csúsztatott falevelek. Hétköznapinak nem mondható, különös kisugárzású tárgyak.

– Miért lettél ötvös?

– Tizennégy évesen, amikor a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába jelentkeztem, három szakot jelöltem meg. Ötvösnek vettek fel. Amikor először megálltam az óriási esztergapad mellett, felmerült bennem, hogy mit is keresek itt. Aztán az első évben rájöttem, hogy ezt nekem találták ki. Ebben a szakmában nagyon személyes légies tartalmat kell becsomagolni egy látszólag rideg kemény anyagba. Az Iparművészeti Főiskolán az ötvösség mellett fémipari formatervezést is végeztem, és diplomamunkaként egy köztéri padot készítettem. Talán ennek köszönhettem, hogy a következő évben felkértek az M3-as autópálya pihenőbútorainak elkészítésére.

– Ezektől a nagyméretű tárgyaktól hogyan jutottál el az ékszertervezésig és az önálló stúdióig?

– A kilencvenes évek elején sorra nyíltak a galériák, amelyek kortárs ékszerekkel kezdtek foglalkozni. Volt tehát helyünk, ahol műtárgynak is beillő ékszert tudtunk kiállítani és eladni. Lassanként ismertté váltak a munkáink. Véletlenül bukkantam erre a szentendrei épületre, amelyben négy ötvös kollégával ékszerstúdiót alapítottunk. Gyakran hívunk külföldi művészeket, akik előadásokat, bemutatókat tartanak, és viszik a hírünket szerte a világban. Ennek köszönhetően sokan ismernek már minket külföldön is.

– Honnan meríted az ékszereidhez az ötleteket?

– A tárgyaim egymásból következnek, és egy-egy központi gondolat köré szerveződnek. Gyakran készítek ékszereket megrendelésre és pályázatra is. Ilyenkor érzékennyé válok egy témára, és szembesülök azzal, hogy a világ összes információja itt van körülöttem, csak meg kell látnom. Olyan helyzetekben veszek észre a témához kapcsolódó dolgokat, amelyek máskor fel se tűntek volna. Amikor már elegendő információt gyűjtöttem leülök tervezni, és kitalálom, hogy milyen méretben, milyen anyagból, színből készítem majd el az ékszert.

– Azt szokták mondani hogy a tárgyaid különös vonzerővel rendelkeznek az ékszereidet viselő emberek felismerik egymást…

– Előfordult, hogy két ember azért kezdett el beszélgetni, mert rájöttek, hogy mindketten általam készített gyűrűpárt viselnek. De hasonló érdekességek történnek a holdas gyűrűkkel is.

Katalin ekkor lehúzza ujjáról az elsőre közönséges ezüstkarikának tűnő gyűrűjét, és leteszi az asztalra. A félkör alakú karikán belül kirajzolódik a hold arca.

– Ez az egyetlen ékszer, amelyet mindig viselek, soha nem válok meg tőle. Többen is mondták hogy ez a gyűrűtípus számukra kultikus tárgy. Például három barátnő vásárolt egyet, és mindig az hordja, aki a leginkább segítségre szorul. Bizonyos tárgyaknak valóban lehet valami olyan kisugárzása, amitől a viselője különös erőt tulajdonít neki. A polinézek ezt nevezik manának, innen ered egyébként a stúdió neve is. Az volt a célunk, hogy a tulajdonossal párbeszédet folyatató tárgyakat készítsünk. A visszajelzésekből úgy tűnik, sikerült.

(Kiskegyedben megjelent cikk)

A legegyszerűbb mindig a legnehezebb – mi lesz a titkokkal? Jermakov Katalin szerint a művész titkai nem a technikában vannak, hanem alkotói egyéniségében. 

Az alkotó személyisége adja az alkotás erejét, ugyanakkor ez a legsérülékenyebb. Erős szakmai kontroll és barátságos közérdeklődés nélkül az alkotói öröm kínlódássá válik. Tanítani kell hát, mindenkit, bárkit, megtalálva a neki szóló formákat – ha már alkalmazott fémműves designer valaki, akkor ehhez is kell értenie. Az ötvös szakma megismerése által nem lesz több ötvös, de sokkal többen ismerik meg az anyagokat, a szakma történetét, ami a kortárs ötvösművészet értékeinek társadalmi befogadását segíti. Valamint jobb ember lesz tőle. Megtanulja, hogy az anyag törvényein erőszakot tenni nem lehet, alázattal, türelemmel viszont létrehozható egy olyan tárgy, amelyre a viselője szinte testrészeként gondol.

Cseh Bori

A Mana kollekció ékszerei olyan erőteljes térformákra épülnek, amelyeket mindenki saját alkatához, adottságaihoz, kézformájához igazíthat, a megfelelő irányt kiválasztva személyessé teheti saját ékszerét.

A tárgyak alapvető jellemzője a variabilitás, a viselet közben váratlan nézeteket eredményező formai kialakítások alkalmazása. Azáltal, hogy minden a tárgyakban rejlő gondolat a következő ékszerben folytatódik, olyan különleges sorozat, komplex rendszer jön létre, melyben minden gyűrű választott nézetéhez más és más nyakék és fülbevaló illeszthető, az ékszerek szabadon kombinálhatók.

A retrospektívnak szánt, Feketén-fehéren című bemutató valóban Jermakov Katalin pályájának eddigi legfontosabb állomásait tükrözte.

A példás igénnyel kiállított, szemet-lelket gyönyörködtető tárlatban az alkotó munkásságának gazdag és változatos művei tárultak elénk. Ám a változatossághoz egyfajta – a kezdetektől fogva – szigorú következetesség is párosul Jermakov munkáiban, ami harmóniájukban, kiegyensúlyozottságukban nyilvánul meg. E jelenségnek látszólag ellentmond az erőteljes kontrasztok alkalmazása, melyek számos opusában fellelhetők, mégis abszolút koherensek. A kifejezés e módja tudatos választása a művésznek, meghatározó módon benne van ékszereinek szellemisége, filozófiája is. Zenei analógiával élve: Jermakov ékszerei olyanok, mint ahogyan Bartók Kontrasztok című művének második tételében a hegedű és a klarinét szólamai egymás tükörképeiként jelennek meg.

Zoltán Tamás, ötvös iparművész

Az elmúlt évtizedek gazdag termése mellett újabb alkotásokkal is találkozhattunk a B32 Trezor Galériában rendezett kiállításon. Közülük a legfeltűnőbb egy ébenfából és ezüstből készült nyakék, mely látszólag egymás mögé helyezett kisebb-nagyobb kockákból áll.

Az optikai illúzióra épülő ékszer valójában nagyobb, mégis viselhető méretű lapok sorolásából jön létre. Az alul ébenfa, felül ezüst elemek sora úgy fonja körül a nyakat, hogy viselés közben az irányok megfordulnak, így hátul a fekete ében kerül felülre és az ezüst alulra úgy, ahogy az ismert Escher-grafikákon megjelenő fent és lent, fekete és fehér helyet cserélnek, majd a nézőpont változásával kiegyenlítődnek. Ez a tárgy, bár karakterében eltér a folyamatosan megújuló művész által eddig megteremtett formavilágtól, mégis kapcsolódik a korábbi tervezői szándékához, hiszen szintén az ellentétek közötti harmónia kereséséről szól.

Zoltán Tamás, ötvös iparművész

Erőteljes ellentétek egymáshoz való viszonyulása köszönt vissza a kiállításon szereplő majd minden tárgynál: mindenekelőtt földi világunk kettősségét tükröző fekete és fehér, lágy és kemény anyagok, a férfi-nő kapcsolatra utaló négyzet és kör, homorú és domború felületek.

Különféle színek, eltérő, de egymásba fonódó formák, az ezüst és – részben az emberiség őstörténete óta ismert – természeti anyagok felhasználásával egymásra ható kontrasztok feszülnek egymásnak, melyek végül – mintegy dialógust generálva – összeforrnak, egységesülnek. Az összetartozás jelképrendszere manifesztálódik ezekben a munkákban, melyekben a régi kultúrák hagyományai, ezen belül motívumai testesülnek meg végtelenül letisztultan, napjainkra jellemző tömör megfogalmazásban. Műveinek számomra az egyik legmegkapóbb tulajdonsága, hogy nyugalmat sugárzó voltuk mellett igen dinamikusak.

Zoltán Tamás, ötvös iparművész

Ékszerem alapjául egy  Japánban meghonosodott személyes tárgyak tartására használatos tokot választottam. Az  inrók szerkezetére utaló – jelen esetben – nyakbavaló három fekete-fehér korongot rejt, melyek a Yi Jingben leírt hexagramok létrehozására alkalmasak. Az ékszer mintázata a Yi Jing 64 fajta kombinációjára utal. A hálózat sarkaiban optikai hatásként kialakuló apró fekete körök a látható és nem látható dolgok valóságát mutatják. Az egész tárgyon hangsúlyosan megjelenő négyzet és kör, fekete és fehér, fa és fém, lágy és kemény anyag egyenrangú alkalmazása kísérlet a végletek kiegyenlítésére, a bennük rejlő harmónia megtalálására.

Az ékszer egy, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményi tárgyának inspirációjára készült. A fekete ébenfa elemek a Ji King hexagramok szerint változtathatók, az összekötő jade lánc – a kínai hagyományban igen értékes anyagként ég és föld közötti kapcsolatot jelképezi. 

Ugyancsak említésre méltóak a feliratos gyűrűk, melyeknek megvan a maguk évezredes múltja. A körszimbólum akár a primitív napimádatban, a mítoszokban, a tibeti szerzetesek rajzolta mandalákban, városok alaprajzában, a korai asztronómusok szferikus elképzeléseiben, akár a modern vallásokban jelenik meg, mindannyiszor az élet legalapvetőbb vonatkozására, annak végső teljességére utal.

Jermakov írásos körei, azaz feliratos gyűrűi sem akarnak mást inspirálni, mint egykori elődeik, megjelenésükben mégis korszerűek és a ma emberéhez szólnak.

Zoltán Tamás, ötvös iparművész

A naturáliákat azután fokozatosan felváltották a minél ritkább anyagokból készített bravúros remekművek, amelyeknek birtoklásáért nem ritkán ádáz küzdelmek dúltak, és egyre inkább az anyagi érték diadalmaskodott a szellemi-szimbolikus tartalmon.

Jermakov Katalin ékszertervező tárgyaiban az emberek közti kommunikáció születik újjá, tiszta formákban ugyanakkor olykor-olykor meghökkentő kombinációkban. A tárlaton szereplő munkák alapjában rengetik meg az ékszer mibenlétéről alkotott jelenlegi fogalmainkat. Kezdjük rögtön a formánál: gyűrűn például évszázadok óta egy karikát értünk, amelyet egy ujjunkra húzunk. Jermakov Katalin az ősi gimmel vagy reneszánsz ikergyűrűkből kiindulva (ezek két, olykor három karikából állnak, amelyek egy csuklópánt segítségével legyezőszerűen szétnyithatók, és csukott állapotában olyan pontosan csúsznak egymásra, hogy egyetlen gyűrűnek látszanak) újragondolta a gyűrű formáját. Ikergyűrűiben egyetlen karika helyett két azonos forma összemetszésével fejezi ki az örökkévalóságra szóló szövetséget. Az úgynevezett ujjközgyűrűk még a gyűrűsujj egyeduralmának is véget vetnek: ezeket az egymásnak hátat fordító két félkörből álló ékszereket ugyanis két ujjon kell hordani! Hidegen csillogó gyémánt helyett libbenő, izzó vörös vagy pöttyös toll díszíti a szuperfeminin, különleges darabokat. Időnként az ezüst mellé csont is betársul, vagy éppen levelek dermednek plasztikba egy-egy gyűrű cserélhető (mert bizony cserélhető!) betétjén.

Haraszty István (Édeske) szobrászművész

• 

• 

•