Lélekkel megtölteni egy tárgyat, megmunkálni, széppé tenni, értékként tételezni – ez az emberré válás egyik legfontosabb lépése. A látszólag teljesen értelmetlen fáradozás, amivel egy tárgyat egyedi értékhordozóvá kívánunk tenni, az ember egyik legfontosabb szertartása.

A funkció az emberi szépség csodája által töltheti csak be megfelelően a feladatát. Az anyagi világot az ember úgy humanizálja, hogy megerősíti az anyag és a lélek természetes együvé tartozását. Csend. Az ember számára kegyelmi pillanat. A csend ad lehetőséget arra, hogy szót kapjon a másik is, azaz a közlés kommunikációvá váljék. A tárgy is magába sűríti mondanivalóját, és csendben várja a megszólalás lehetőségét. Ha igazán fontos közlendője van a tárgynak, türelemmel kivárja méltó partnerét, aki képes őt megszólítani. Akivel eggyé válhat. Amit ők ketten együtt tudnak, azt senki más nem tudhatja. Tanúságot tesznek arról, hogy a világ nem véletlenek halmaza, hanem esély a rendre. A szabadságra. Az alkotás ereje, amely a tárgyban megtestesül, nyugalommá szelídíti a külvilág nyomasztó zaját. A tárgy kiválasztja gazdáját, egyúttal pedig a viselője is a tárgy részévé válik. Együtt élik meg ezután mindazt, ami velük megtörténik, egymást segítik abban, hogy egyediségük feloldódjék a végtelenben. Kimondhatóvá válik a szó: ÉN, mert van, ami megvédjen a kiszolgáltatottságtól. Tárgy és ember együtt lélegzik, saját ritmusukban tagolják a csendet.

Cseh Bori